A B-17 Flying Fortress egy híres amerikai nehézbombázó repülőgép, amelyet a második világháború alatt használtak. A repülőgépet főként az Amerikai Hadsereg Légierője (USAAF) üzemeltette, és jelentős szerepet játszott a stratégiai bombázó hadműveletekben, különösen Németország ellen.
A B-17 Flying Fortress-t a Boeing fejlesztette ki, és 1938-ban állt szolgálatba. Ez egy négymotoros, hosszú hatótávolságú bombázó volt, amelyet a tartóssága, tűzerőssége és a nehéz ellenséges tűz ellenálló képessége tett híressé. A repülőgép erősen fegyverzett volt, általában 13 darab .50 kaliberes géppuskát tartalmazott, köztük állítható állványon elhelyezett géppuskákat, amelyek védelmet nyújtottak a harci repülőgépekkel szemben.
A B-17-ben tízfős legénység szolgált, beleértve a pilótát, másodpilótát, bombázót, navigátort, rádióoperátort és lövészeket. Nagy bombaterhelést tudott szállítani, és kb. 2000 mérföldes (3200 kilométeres) hatótávolsággal rendelkezett. Ez lehetővé tette hosszú hatótávolságú küldetések végrehajtását az ellenség területén.
A B-17 repülőgépeket napfényben végrehajtott precíziós bombázó hadműveletekben használták. Az volt a küldetésük, hogy megbénítsák a német ipari és katonai célpontokat, és legyengítsék az ellenség háborús erőfeszítéseit. A B-17-esek gyakran nagy formációkban repültek, egymás védelmét szolgálva a koncentrált védekező tűzerő által az ellenséges vadászrepülőkkel szemben.
Bár a B-17-esek számos kihívással néztek szembe, ideértve az ellenséges légvédelmi tüzet és a vadászgépek támadásait. Hírnevet szereztek a tartósságuknak és a legénységük biztonságos hazahozatalának képességének köszönhetően, még súlyos károkat is elszenvedve. Ezért kapta a "Flying Fortress" becenevet.
